3D-térhatás szemüveg nélkül

3D – térhatás szemüveg nélkül, egy szemmel is (!)
Az ELTE-n elméleti fizikus diplomát szerző Schuler László (1957) – több évi várakozás után – 1986-ban szabadalmaztatott egy eljárást, amellyel térhatású képátvitel érhető el speciális vetítőfelület (rácsszerkezet, vetítővászon, stb.) és speciális (polaroid vagy anaglif (piros+zöld ill. piros+kék)) szemüveg  nélkül, akár egy szemmel nézve is (!), színes és mozgó képek esetén is.
Én még 1986-ban láttam budaörsi lakásán – egy lepedőre vetítve – a saját maga által kamerázott, előhívott és hurokba ragasztott celluloidfilmjeit, amelyeket azóta VHS-kazettára és CD-re is átmásolt.

Tudomásom szerint mind a mai napig nem sikerült olyan támogatót találnia, aki segíteni tudott volna neki, hogy összehozzon pár másodperc/perc olyan minőségű anyagot, amellyel már bátran felkereshetne pl. egy reklámfilmes stúdiót (talán itt térülne meg leggyorsabban a fejlesztésre fordított munka/pénz), illetve piacra érett, eladható terméket segített volna belőle létrehozni.

Nekem óriási élményt jelentett megtapasztalni annak idején, milyen élménytöbbletet jelent egy sima “síkképhez” képest, ha ugyanazt a témát egy sztereo dianézőn keresztül nézhetem. Egy órát mindenképpen megér a cikkek átolvasása, lehet rajta tovább gondolkodni. Így, hogy közzétette az elméleti kutatási eredményeit, bárki szabadon kísérletezhet tovább, ha van kedve, és más is eljuthat eddig az eredményig, legfeljebb a feltaláló segítségével jelentősen  gyorsabban, mert a több évtizedes kutatási tapasztalatokat/paramétereket a fejében tartja.

Egyik korábbi támogatás-szerzési kísérletén, több mint 20 éve a berlini Funkausstellung-on, kért volna két egyforma házi videokamerát, azt ígérve, hogy jobb minőségű térhatású képet is tud készíteni, de azt mondták neki, hogy mutasson be jobb minőségű képet és akkor majd kap eszközöket – így a kör be is zárult. Sem akkor, sem most – nincs annyi pénze, hogy ezt finanszírozni tudná. Mellesleg manapság már nem is lenne szükség kamerákra, számítógéppel minden megoldható – akár kamera nélkül is.

Egyébként pedig még mindig azt szeretné, ha találmánya magyar találmányként vonulna be a világ köztudatába.
Röviden összefoglalva találmányának lényege a következő: eddig azt állították a fizikusok, hogy a térbeli látáshoz időben egyszerre, de térben eltolva kell néznünk a jobb és bal oldali képet (lásd a hagyományos sztereo-dianézőket) – Schuler László pedig azt állítja – és szerintem bizonyítja is -, hogy a térhatás elérhető úgy is, ha megfordítjuk az elvet, és térben egy helyre (képernyőre ill. vetítővászonra), de időben eltolva vetítjük a jobb és bal képet (jobb – bal – jobb – bal -…).

Így az agy működését modellezzük és a kellő ritmust megtalálva az agy saját maga létrehozza a térhatású képet, akár egy szemmel nézve is, hiszen a jobb és bal szem által látott kép – egy felületre, “sorosítva” vetítve – bejut az agyba. A feltaláló szerint a jelen oldalon szereplő – bemutatóként mellékelt – képek nem az ő felvételi paraméterei szerint készültek, ezért látható helyenként zavaró villogás, színbeli ugrás. Ez azonban kiküszöbölhető, de ahol egyébként is mozgás van, pl. egy reklám esetén, ott a mozgás elvonhatja a figyelmet a vibrálásról (ha mégis benne maradna), de a többlet térhatás megmarad.

Ha a módszerével vesszük fel a filmet, akkor a vetítéskor már nem kell semmit módosítani, a hagyományos átviteli lánc (tv-/rádiósugárzás, mozifilmvetítés) nem veszi el a többlethatást, és a kapott térhatás pedig nem rosszabb, mint a szemüveges módszereké. Eljárása minden képátviteli eljárásnál használható: hagyományos tévé, mozi, ultrahang- és röntgendiagnosztika, stb. Állítása szerint ugyanezen elv alapján a hangátvitel is lehetséges, így pl. a nagymama csöves rádióján is lehetne térhatású hangot hallgatni.

Több évtizedes elméleti és kísérleti kutatása alapján azt állítja, hogy kb. két hetes kutatómunkával a szemüvegessel azonos minőségű térhatású képet tudna elérni, ha valaki olyan helyet tudna számára biztosítani (kamerák, keverőpult, ill. szükség esetén ő megmondja, hogy mi kellene még hozzá – semmi ördöngösség, már itthon is könnyen beszerezhető dolgokról van szó), ahol délelőttönként 4 órát tudna kísérletezni, és olyan valaki támogatná, aki kezelni tudja a képfeldolgozó/vágó programokat. Elmélete szerint a piros-kék szemüveg kiváltása csak a szembázissal (kb. 65 … 70 mm) felvett 3-D képpárokra vonatkozik. Szerinte a módszer elterjedését nem a kivitelezhetetlensége, hanem az illetékesek ellenérdekeltsége akadályozza min. 20 éve: el akarják adni a meglévő 2D-s eszközeiket, és ha kiderül, hogy ugyanezek 3D-s képátvitelre is képesek, romolhat az eladási esély.

Nem értem, miért nevezik pl. 4D-s ultrahangnak azt az eljárást, amivel a magzatokról készítenek felvételt: a mélységérzet még mindig teljesen hiányzik belőle. Ugyan mitől 3D-s pl. egy Excel-diagramban egy kocka, ha axonometrikusan lerajzolom?

Állítása szerint a korábban a http://www.microscopy.com/Ask-A-Microscopist/StereoDemo.html oldalon elérhető animált gif-ek is (ezen oldalon is ezek láthatók) az ő elméletét igazolják, a képet pl. egy web-böngészőben beolvasva a mozgás térhatású képet eredményez, a “stop” ill. újabb verziójú Internet Explorer esetén az ”Escape” billentyűt megnyomva megáll a billegtetés és eltűnik a többlet térhatás, míg a kép frissítése után ismét jól látható a plusz mélységérzet, akár egy szemmel nézve is – ki lehet próbálni!
Szerintem ez esetben a kép billegése sem mondható vészesen zavarónak.

Itt pedig az említett két kép (eredetileg itt voltak: http://www.znl.com/Images/StereoDemo.gif):
ha Mozilla vagy Internet Explorer böngészőt használsz, nyomd meg az Esc-et, így megáll az animált gif lejátszása, állóképpé merevedik, majd ha megnyomod az F5-öt, frissíti az oldalt és újra elindul a fájl lejátszása – azonnal láthatod is a különbséget 🙂

StereoDemo_1_phase_6_from_11 StereoDemo_1
StereoDemo_2_phase_5_from_10 StereoDemo_2

Én is kísérleteztem évekkel ezelőtt egy GIF-animátorral (az Ulead GIF Animator 2.0-vel), az eredmény közel sem tökéletes, de a hatás jól látható. A kép erősen billeg, imbolyog de ez elméletileg kiszedhető belőle ill. mozgó jeleneteknél nem zavaró.

Legutóbbi híreim szerint jelenleg valahol vidéken lakik,  de személyesen is lehet vele találkozni Budapesten a Moszkva téren, minden hónap első vasárnapján d.e.10-kor a Moszkva téren áll “Lacibácsi” felirattal, 20 percig a bérletpénztáraknál  de talán célszerű vele időpontot egyeztetni e-mail-ben.
Vezetékes- és mobiltelefonnal nem rendelkezik, de e-mail-re válaszol – elérhetősége: borsch3d@eposta.hu ill. lacbacs@gmail.com (ezt kb. hetente egyszer-kétszer olvassa) – angolul is beszél és a cikke is megvan neki angolul.
Ha valamelyik ötlete megvalósulhatna, és fedezetet biztosítana, ő szívesen foglalkozna a továbbiakban ilyen irányú agykutatásokkal, újabb találmányokat, hasznosítható ötleteket szülve (ötlete lenne még elég).
********************************
Amit talán Te tudnál rajta lendíteni  – ha időd és kedved engedi – az pl. a programozás lenne: az interneten százával vannak fenn sztereo/ 3D-s képeket bemutató honlapok  (a téma végtelen: természetből vett képek, élőlények, hegyek-völgyek, bolygók, űrfelvételek, elektronmikroszkópos képek, stb.), innen levadászva 2 képet, úgy kellene programozni, hogy a képek egy közös ablakban jelenjenek meg, csak egymás után olvassa be azokat a program, vagyis jobb kép – bal kép – jobb-kép – bal kép … (egymás után ismétlődve, amíg le nem állítom). Persze az még jobb lenne, ha a képek egyedi – (saját) készítésűek, akár pl. egy céges motívummal.

Azt kellene megoldani, hogy a képek megjelenítési ideje állítható/szabályozható legyen (vagy egy tolókával, vagy billentyűkkel), és az is javíthatna a látványon, ha az előbbiek mellett a képek (persze elég az egyiké) megjelenítése az adott ablakban vízszintesen is eltolható/állítható lenne (ez is tolókával vagy billentyűkombinációval), ill. hogy legyen-e átfedés („átúsztatás”) a képek között.  Ezek kombinálásával már jól érzékehető eredményeket lehetne elérni. Ez egyelőre állókép lenne – 2 képpel (egy jobb, egy bal), de Schuler László szerint a térhatást javíthatja, ha nem csak 2, hanem 4 (pl. egy téglalap csúcsaiban) vagy még több kép (egy rovar – pl. egy szitakötő – összetett szeméhez hasonlóan)is „egymásba úsztatható” lenne – ez lehetne egy következő lépcső, de ehhez saját magunknak kell a képeket állványról fényképezni, mert ilyen biztosan nincs fenn az interneten.

A harmadik – legmeggyőzőbb és leghatásosabb viszont – mozgó felvétel kockáinak egymásraúsztatása lehetne – ehhez azonban (gondolom én) vagy több kamera és stúdió, szakemberek kellenének, vagy valamilyen számítógépes animációs program (mondjuk az ingyenes Blender), ahol egy mozgó (lehet ismétlődő) térbeli jelenetet kellene rögzíteni több (2 vagy 4 vagy még több) kameraállásból (pl. mozgó, hajlongó figura, óriáskerék, pattogó labda, stb.), és ezek képeiből kockánként összerakni a (azonos időpontra eső, csak más kameraállásból felvett, de ugyanazt a témát mutató) térhatású képet.

Ha a rögzítés így történik, és a kép térhatású, akkor a levél elején írtak élnek, vagyis tévén, számítógépen, mobiltelefonon, moziban stb. is ténylegesen térhatású a lejátszott felvétel – de különleges vagy kiegészítő segédeszközök – pl. szemüveg – nélkül is. 1-2 perces ilyen anyaggal (mondjuk pl. a UPC egyik reklámfilmjében látható kinyíló-összecsukódó lótuszt is lehetne „térbeliesíteni”) már meg lehetne keresni egy reklámfilmes stúdiót vagy egy animációs technikával dolgozó számítógépes csapatot, hogy leessen az álluk, hogy szemüveg nélkül is működik a dolog! Jó néhány – mostanában szemüveges 3D-vel reklámozott – film is ”szemüveg nélkülivé” válhatna, és egy csomó más fejlesztés is elindulhatna (pl. sérült szeműek térlátásának visszaadása, az orvosi képalkotó diagnosztika (röntgen- és ultrahang, MRI, stb.) valós térbelivé alakítása – már most is minden adat megvan hozzá, csak másként kell összerakni a képeket).
A dolog ”darázsfészek” jellegű, mert sok pénzes kutatócsapat számítását keresztülhúzhatja, (akik szemüveggel vagy speciális LCD-monitorokkal, rácsokkal, stb. dolgoznak, méregdrágán), ugyanakkor nagy anyagi előrelépést is hozhat – és szerintem van benne egy „kis” szakmai kiugrási lehetőség is!

Eddig ilyet (mármint szemüveg nélküli térhatású képet) nem láttam sem az interneten sem másutt, vagyis „szabad a pálya”, ráadásul jó néhány régi (évtizedekkel) ezelőtt felvett film néhány részletét utólag is térhatásúvá lehetne alakítani (amiben vízszintes vagy függőleges kameramozgás van, mert a térhatás a függőleges mozgásban is benne lehet – de valami hasonlót már kínálnak mostanában bizonyos 3D-s tévék – persze mindent szemüveggel).

Ha esetleg elindulnátok vele – örömmel veszem a visszajelzéseteket az  optimist1021(kukac)freemail.hu címemre 🙂

(1) stereodemo.gif – (a képeket lásd fentebb – forrásuk korábban: http://www.znl.com/Images/StereoDemo.gif volt)
(2) Kép- és hangtechnika: Mintavételes érzékelés – térlátás (1985) – ez előtt az “Élet és tudomány”-ban jelent meg ez az anyag, de ezt a kiadó önhatalmúlag tartalmilag jelentősen ászabta
(3) Harmadik szem – Térlátás (1995. augusztus) – a következő publikáció
(4) Videopraktika-cikk (2000-2001), megjelent 2000. novembere és 2001. márciusa között

Lenne még egy másik felkarolandó ötletem is – Kalocsai István (1924-2010) találmánya alapján: 360°-os körfelvétel egyetlen objektívvel – és ez visszavetítve pl. egy planetárium félgömbkupoláján, ahol a nézők akármerre fordulhatnának, mindig úgy érezhetnék, hogy ott ülnek az események középpontjában. Érdeklődés esetén erről is írhatok bővebben.

3 hozzászólás a(z) “3D-térhatás szemüveg nélkül” bejegyzéshez

  1. Eljárásomat 1982 augusztusában jelentettem meg, 1987-ben, öt évvel később kaptam meg a szabadalmi papírt. További öt szabadalmi bejelentésem is közzé lett téve az OTH közlönyében.
    Ingyen másolok 5 perces demo anyagot bárki hozott pendrive-jára , változatlanul minden hó első vas.d.e.10 óra “Lacibácsi” felirattal Bp. Széll Kálmán téren, 20 percig, a bérletpénztáraknál. Telefonokat nem használok, drótpostáimat törölgeti a netcenzúra.

  2. 2. kiegészítésem/2016.jan. Pontosítás: 1957-ben születtem. A szemüveges módszerekkel ált. nagyobb térhatást lehet elérni, de az nem a valós, hanem mintha egy makettasztalt nézegetne egy óriás. Az én eljárásom a kb. 65 mm-es szembázisra építve a valódi térhatást adja — ld. 2006-os elméleti cikkemet. Köszönöm barátomnak, hogy írt a világhálón találmányomról és innovációs vergődéseimről — most vettem észre. Befizetéses netező vagyok (otthonomból kitakarítottam a Bill Gates világot), most több időm van pontosítani. Második magyar térlátáskutatóként (az első, Julesz Béla az USA Bell laborjában futott be, könyve magyarul is kapható volt) szakosodtam az emberi térlátás kutatására. Sok-sok évig foglalkoztam többek között agykutatással és pszichológiával, majd kísérletezni is kezdtem. Mintavételes térlátás –> időosztásos térhatás elméletem egyetlen hiteles leírása 2006-os szamizdatom “Térlátás 0, 1, 2 és több szemmel”. Ezt fénymásolatban ezer Ft adományért szoktam adni az érdeklődőknek. Az ingyen, hozott pendrive-ra kapható 5 perces DEMO anyagomra 1986-ban fél éves állást kínált nekem egy NSZK egyetemen egy német prof, hússzoros fizetéssel. Német szolgálati szabadalommá lett volna átfogalmazva magyar magánszabadalmam és a családom is szétesett volna. Igaz, hogy 23 év házasság után, 2003-ban így is elhagyott volt nejem egy gazdag ember kedvéért, ám van egy orvos és egy biológus lányom és egy hét éves unokám — egyik lányoméknál sem tévéznek! Eredeti bejelentésemben (1982 augusztus) hatvankét kiviteli alakot javasoltam eljárás szabadalmam megvalósításához, ezekből további 62 eszköz szabadalom lehetett volna. Ebből is sejthető, hogy fontos agykutatási eredményeimet továbbította japán páncélszekrénybe a velem szerződött hazai menedzser-igazgató. További öt közzétett szabadalmi bejelentésem is erre utal. Eszközök, pénz és innov. ismerettség hiányában szerződtem a NOVIKI-vel, lemondva a haszon hetven %-áról. Az igazgató egyszer elszólta magát: “ne türelmetlenkedjen Schuler úr, most megyek Japánba, majd ott megkérdezem, hogy kit érdekel a maga találmánya!” Alá volt írva szerződésünkben a teljes titoktartás, a közös fejlesztés és publikálás végéig! Az igazi becsapóember abban az irodában a helyettese volt — fényképes leleplező albumom szintén nálam szokott lenni a Széll Kálmán téren. Ott vagyok elérhető, bejelentés nélkül 13 éve, havonta 20 percig, személyesen, mivel még a drótpostáimat is törlik (hiába írna), telefonokat nem használok. Mivel már a 80-as évek közepére kiderült, hogy nem megvalósítani, hanem külföldre lopni igyekeznek találmányomat, előadásokat tartottam és cikkeket jelentettem meg, hogy legalább az elmélet magyarul jelenjen meg. Publikációs listám szerepel 2015-ös könyvem 241. oldalán. Már a 80-as években kerestem más becsapott feltalálókkal a kapcsolatot. Újsághirdetéseket adtam fel, és a 88. okt. 1.-i FIDESZ Hírek 29. oldalán is írtam erről. Olyan sokat vesztettem (és főleg Hazám), hogy utána 15 évig szabadidőmben magyar harácsolók leleplezésével foglalkoztam (akik százmilliókat loptak ált. közpénzekből). Fényképes leleplező anyagaim és kiadványaim, harcomról, nálam betekinthetők. Tanulmányoztam azt is, hogy hogyan gyilkolássza tudatunkat és testünket a pénzhatalom, tanítványa lettem a 79 éves korában, 2005-ben, tanításai miatt megöletett Síklaky István közgazdásznak. Hiába ölték meg, tanításai szerepelnek pl. 2015-ös könyvemben. Évtizedek óta hirdetem én is a kiutat: dobd ki a tévédet, sose vásárolj multiban, válts életmódot, stb. Tévét 25. éve nem nézek, mobilom sose volt, dolgoztam ökofalvakban és tanyákon. Jelenleg is keresem függőségektől mentes, tévézés nélkül élni tudó páromat, akivel vidéken biogazdálkodnék. Tavaly ötszáz példányban fogyott el “Ébredjetek Titanic táncosai!” c. könyvem, amely főleg a 20 éve gyógyító Várhegyi László természetgyógyász tanításait tartalmazza. Amit az olvasó számára is a legfontosabbnak tartok: évente olvasom újra V. Megre: Anasztázia könyveit, és mindig tanulok belőlük! Üzenetet is küldhetnek nekem megbízható budapesti ismerőssel, a nem személyes kapcsolataimat sajna meg tudják akadályozni a pénzemberek. Idézek 2013-as “Kézikönyv városból menekülőknek” c. könyvem “Lacibácsi bölcsességei” c. fejezetéből: Az élet nem ajánlott levél — sose add fel! Az van, amit megteremtünk!
    Mindenben segítem engem megkereső barátaimat!
    Szeretettel: Lacibácsi, Síklaky István tanítványa

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.